GTM-T4MTNN5a

vissza

A Bogyó és Babóca sajtótájékoztatóján jártunk

2010. augusztus 13.

Augusztus 12-től látható a hazai mozikban a Bogyó és Babóca című animációs film, ennek apropóján tartottak az alkotók sajtótájékoztatót a MOM-Park mozijának vetítőtermében. A rendezvényen részt vett Bartos Erika írónő, az Oscar-díjra jelölt filmrendező M. Tóth Géza és asszisztense Krizsanics Antonin, Pogány Judit színművésznő, aki a hangját kölcsönözte a szereplőknek, és az Alma Együttes képviseletében Szabó Tibor, aki oroszlánrészt vállalt a rajzfilm effektjeinek és zenéjének megírásában.

Mint arról M. Tóth Géza beszámolt, eredetileg nem is tervezték a filmet mozikban vetíteni, ám a próbavetítésnek olyan hatalmas sikere volt, hogy úgy döntöttek - ezt nem lehet kihagyni!

A mozikban végül 13 részt fognak vetíteni, mert a gyerekek tűrőképességét is figyelembe kell venni. Minden rész öt perces lesz, különálló kis történetek kelnek életre a mozivásznon.

A jó hír a türelmetleneknek: az országos premiert megelőzően augusztus 7-8-án megtekinthető a film a Puskin moziban és a MOM-parkban!

A rendező elmondása szerint az elmúlt 20 évben nem készült hasonló kaliberű rajzfilm Magyarországon. Véleménye szerint ennek részben a kevés megrendelés az oka - a tematikus tv-csatornáknak nem érdekük magyar alkotókba invesztálni, mikor dömpingáron rendelhetik a külföldi rajzfilmeket, és nem érdekük a lokális kultúra támogatása. A másodlagos értékesítés, a "brand" ma már fontosabb, vagy legalább olyan fontos bevételi tényező, mint maga a film.

A KEDD-Stúdió azonban fel kívánja venni a kesztyűt, létrehoztak egy webshoppot, ahol minden termék 100%-ig itthon készült kiváló minőségben, a filmmel pedig a külföldi piacokat is megcélozták.

Mint megtudhattuk az alkotás 100 millió forintos büdzsével készült, ebből 13 millió forintot a Magyar Mozgókép Alapítvány adott. Ha a szervezők számítása bejön és a filmet sikerrel játsszák, akkor a következő 13 részt 2011 májusában tervezik vetíteni. Várhatóan nem csak a filmszínházakban lesz megtekinthető az alkotás, mert a Minimax- csatornával és a TV2-vel előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a szervezők, ha minden jól alakul, akkor a nevezett csatornák mikulás-ajándékként lejátszhatják a sorozatot a legkisebb nézőiknek.

A film részben hagyományos rajtechnikával, részben 2D technikával készült, és a gyerekek otthon is élvezhetik majd, hiszen októbertől DVD-n is kapható lesz.

Ősszel a katicalány és a csigafiú kalandjaiból megjelenik a 15. kötet, így a könyv már 30 mesét számlál, de kéziratban további nyolc rész már készen van - vette át a szót Bartos Erika. Mint mondta; nagyon tetszett neki a szereplők mimikája, gesztusai, boldog, hogy életre keltek a rajzai, nagyon átélhető, szerethető film készült - zárta mondandóját.

Pogány Judit elmondása szerint nagyon élvezte a munkát, és nem okozott gondot neki a sok karakternek hangot kölcsönözni, számítása szerint 70 különböző szereplőt szólaltatott meg a 30 rész alatt. Mint a művésznő elmondta az Alma Együttest már régóta ismeri, Bartos Erikát és a Bogyó és Babócát csak most, a közös munka kapcsán fedezte fel és szerette meg, unokájának közel egy éve minden este felolvas a mesekönyvből. Véleménye szerint nem volt nehéz Erika könyveiből ihletett kapni, hiszen a színek, a formavilág, a könyvek egész hangulata varázslatos, bűbájos.

A film megtekintése után a nézők véleménye egységesnek tűnt: ilyen kedves, erőszakmentes ám mégis a figyelmet lekötő, szeretve tanító rajzfilmre óriási szükség van a gyilkos nindzsák és az öldöklő pokemonok világában.