30 éve
a színpadon
Egy gimnáziumi barátságból indultunk 1996-ban – ma gyerekek és szüleik ezreinek éneklünk szerte az országban.
Kezdetek
Egy gimnáziumi barátságból zenekar lesz – tehetségkutatók, első lemez, klubestek és színházi munkák.
-
1996
Megalakul az Alma
Egy gimnáziumi barátságból alakul meg a négytagú Ős-ALMA, mely a megalakulás után sorra nyeri a tehetségkutató versenyeket.
-
1997
Első lemez: Alma
Előbb kazettán, majd CD-n jelenik meg az első album, a bevételből jótékony célra is jut. Bródy János mentorként áll mellénk.
Alma
-
1997–2003
Klub és színház
Felnőtt klubot indítunk a Virányosi Közösségi Házban, verses esteket és színházi előadásokat tartunk. Számos színházi produkcióban közreműködünk alkotóként és előadóként.
Gyerekzenekar lesz belőlünk
Egy véletlen felkérésből szerelem lett: a gyerekkoncertek, az első nagy slágerek és a Fonogram-jelölések évei.
-
2003körül
Gyerekzenekar leszünk
Egy véletlen felkérés kapcsán egy alkalommal gyerekeknek zenélünk, és akkora a műsor sikere, hogy sorra jönnek a felkérések gyerekbulira. Így lesz belőlünk gyerekzenekar.
-
2004
Téli alma, nyári alma
Elindul a honlap, és megjelenik a második lemez.
Téli alma, nyári alma
-
2005
Kerekalma mesék
Mesekönyv CD-melléklettel – a bemutatón jótékonysági koncertet adunk. Havi gyerekklubot indítunk a Művészetek Palotájában, amely 2008-ig fut.
Kerekalma mesék
-
2006
BIO
Megjelenik a harmadik lemezünk, mely a sokéves útkeresés után egy akusztikus hangzású, etnoelemekkel fűszerezett anyag, és már a saját, máshoz nem hasonlítható, egyedi zenei hangzásvilágunkat hozza.
BIO
-
2007
Maxikukac – és a nagy sláger
A Universal Music lesz a kiadónk. A Maxikukac maxin szerepel a „Ma van a szülinapom!”, ami hatalmas sláger lesz.
MaxikukacMa van a szülinapom!
-
2008
Játsszunk együtt! – Fonogram-jelölés
Bródy János gyerekdalai a mi hangszerelésünkben – az album Fonogram-jelölést kap.
Fonogram-jelölés
-
2009
Minimax Maxi és Mars a buliba!
Környezetvédelmi nagykövetek leszünk. Megjelenik a Minimax Maxi és a Mars a buliba! koncert-DVD, amely 2010-ben szintén Fonogram-jelölést kap.
Fonogram-jelölésMars a buliba!
Mesék, filmek, színpad
Bogyó és Babóca, mozifilm, mesekönyvek, saját zenés színdarab és sok-sok klip.
-
2010
Balaton és Bogyó és Babóca
Megjelenik a Bartos Erikával közösen megálmodott BALATON mesekönyv CD-melléklettel, és ekkor írjuk meg a Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat zenéjét.
Bogyó és Babóca
-
2011
Aranyalma kottáskönyv
Daloskönyv jelenik meg 60 dal kottájával és szövegével. A Lenorral együttműködve elkészül a nagy sikerű „Mennyi selymes puhaság” klip, valamint az MVM felkérésére megírjuk a „Legszebb napom” című dalt.
Mennyi selymes puhaság
-
2012
Szén, Szerelem, Költemény
Két lemezünk is megjelenik gyors egymásutánban: a SZÉN, SZERELEM, KÖLTEMÉNY és a MIRELIT. Előbbi nagylemez olyan nagy slágereket rejt, mint a Dodó maci, a Mennyi selymes puhaság vagy a Bogyó és Babóca.
Dodó maciMirelit
-
2013
Khumba, Almaszósz
Dalt és klipet írunk a Khumba című animációs filmhez, és bemutatja a Pesti Magyar Színház első zenés gyerekdarabunkat, az Almaszószt.
KhumbaAlmaszósz
-
2013
Sárvári mese
Megjelenik a legújabb mesekönyv+DVD-nk SÁRVÁRI MESE címmel. A Kiss-Péterffy Márta által erre az alkalomra írt verses mese elevenedik meg a DVD-n. A meséket képregényformában jelenítjük meg a filmen, egészen különleges, scrapbookos látványvilággal. Az egyes részeket egy-egy jól ismert Alma-dal, illetve -klip köti össze egymással.
-
2014
Kicsik és durvák
Ganxsta Zolee felkérésére dal és klip születik a Kartel jubileumi tribute-lemezére.
-
2015
Mesetorna
Megérkezik a Béres Alexandrával közösen jegyzett MESETORNA, az első gyerekeknek szóló zenés, mozgásfejlesztő DVD és mesekönyv! A vadnyugati környezetben játszódó kiadvány célja, hogy a humor, a zene és a mese erejével bevonja és megmozgassa a képernyő előtt ülő kicsiket és nagyokat.
-
2016
Csinkofák
A Minimaxnak készül a „Vitamin dal”, év végén pedig megjelenik a Csinkofák maxi – minden dalához klippel.
Vitamin dalKhumba dal
-
2017–2018
Hortobágy
Tízdalos album a Hortobágyi Nemzeti Park felkérésére, a táj élővilágáról.
Hortobágy
Hármasban, új hangzással
Trióvá alakulunk, új show-val járjuk az országot – környezetvédelmi turné, új dalok, 30 éves jubileum.
-
2018
Trió leszünk
Augusztustól háromtagú zenekarként, Buda Gábor vezetésével, új hangzással és új show-val lépünk színpadra.
-
2018–2022
Új dalok és klipek
Többek közt: „A méret nem számít”, „Kac-kac kopasz kukac”, a „Tavasz, nyár, ősz, tél”. Emellett megszületik a „Mindenhol télapó van”, valamint a „Beépített cicó” és a „Manu a fecske” rajzfilmek főcímdala. Ekkor indul útjára a Zöldforgó turné, egy 150 állomásos országos környezetvédelmi iskolai roadshow, mely játszóházzal és AR-VR kiállítással várja a gyerekeket az élménynap keretében.
A méret nem számítKackac kukac
-
2022–2024
Új arcok
Fúvósunk érkezik, majd 2024-ben új szólógitárosunk lesz. Dalt írunk a Tábitha Gyermekhospice Háznak is.
-
2025
30 éve a színpadon – Pörög a kerék
A jubileumra Roby Lakatos világhírű hegedűművész közreműködésével készül el a „Pörög a kerék” klip.
Pörög a kerék
-
2026
Kálloy emléknap, Csinkofák születése
Gitárosunk távozásával DJ Süti a keverőpult mögül a színpadra lép. Március 14-én emléknapot tartunk Kálloy Molnár Péter emlékére, közösen a magyar színészvilág krémjével. Megszületik a zenekar régóta dédelgetett álma, egy új összművészeti produkció, a Csinkofák, a csibésztündér és a nagy almabalhé, amelyben a zenekar az animációt ötvözi a koncertélménnyel és az élő bábos előadással.
A mai Alma